Békatutaj logó
Kolumbia + egy csipetnyi Brazília, Peru, Karib-tenger
2027. február 19. - 2027. március 6. (16 nap, 15 éjszaka)
Kolumbia + egy csipetnyi Brazília, Peru, Karib-tenger

Itt volt a Covid és néztem a Narcost a Netflixen. Néztem a városokat és biztos voltam benne, hogy én ide nem szeretnék/mernék elmenni. Hát, akkor most mi van? Kérdeznétek joggal. Mint mindig, most is mást akart az élet. 🙂 Összeakadtam Ádám cimborámmal és felnyitotta a szemem.
A 90-es évek óta (Pablo útán) valószerűtlen változások történtek az országban. Hihetetlen építkezések, a közbitonság jelentősen feljavult; rá sem lehet ismerni Kolumbiára. És mit tud még Ádám? Mindent is az roszágról, hiszen Medellinben él. 🙂

1. nap – Érkezés Bogotába

Érkezés után a repülőtéren találkozunk, majd együtt elmegyünk a szállásra. Ez a kényelmes megérkezésről szól, elfoglaljuk a szállást, elintézzük a legfontosabb teendőket, (pl. kolumbiai SIM-kártya, a pénzváltás, stb.). A hosszú utazás után a program rugalmas, és attól is függ, melyik napszakban érkeztek: pihenhettek a szálláson, sétálhatunk a környéken, vagy beülhetünk vacsorázni valahova.

2. nap – Bogotá (történelmi városközpont, Aranymúzeum, Monserrate)

A mai napon felfedezzük Bogotá történelmi központját, a La Candelaria negyedet.Sétánk során felkeressük a Chorro de Quevedo teret, amelyet sokan Bogotá szülőhelyének tartanak. A hagyomány szerint ezen a helyen állította fel első táborát Gonzalo Jiménez de Quesada spanyol konkvisztádor, mielőtt 1538-ban megalapította Bogotá városát. Elsétálunk a Plaza de Bolívarra, amely Kolumbia politikai és történelmi központja. A tér körül található több más gyönyörű épület és múzeum között a Capitolio Nacional, ahol a kolumbiai parlament működik, az Igazságügyi Palota, valamint a Primada-székesegyház is.

Ellátogatunk a Museo del Oroba, vagyis az Aranymúzeumba. A múzeum a prekolumbián aranyművesség legjelentősebb gyűjteményének ad otthont. Az egyik legjobb múzeumról van szó, ahol valaha jártam. Ebédre megkóstolhatjuk Bogotá legismertebb helyi fogását, az ajiacót. Ez egy tartalmas, csirkéből és többféle burgonyából készült leves, amelyet általában kukoricával, kapribogyóval, tejszínnel és avokádóval tálalnak. A délutáni órákban felkeressük a város legismertebb kilátópontját, a Monserrate-t. A 3150 méter körüli magasságban fekvő hegy tetejéről lenyűgöző panoráma nyílik Bogotá hatalmas városára. A csúcsra felvonóval jutunk fel.

3. nap – Bogotá – Zipaquirá – Guatavita, avagy az elveszett város, a biztosan meglévő földalatti katedrális

Bogotából a közeli Zipaquirá városkájába utazunk reggel. A program során ellátogatunk a Zipaquirá-i sókatedrálishoz, amelyet sokan Kolumbia egyik legkülönlegesebb építészeti alkotásának tartanak.

Ezután Guatavita városkája felé vesszük az irányt. Elsőként a Laguna de Guatavita krátertavát keressük fel, amely a muiszka indiánok szent helye volt. A legenda szerint itt zajlott az a szertartás, amely során az uralkodót aranyporral borították be, majd áldozati tárgyakat és aranykincseket ajánlottak fel a tó isteneinek. Ez a történet adta az El Dorado, az elveszett aranyváros legendájának alapját, amely évszázadokon át vonzotta a kincsvadászokat és felfedezőket. A túra után visszatérünk Guatavita városkájába, mely a fehér házaival egy rendkívül hangulatos település. Érdekesség, hogy a mai település a Guatavita-víztározó létrehozásának idején épült, miután az eredeti falut elárasztották a mesterséges tó kialakításakor. (Akár csak egy másik helyen, amit szintén meglátogatunk, El Peñolban!)

Az esti órákban visszatérünk Bogotába.

4. nap – Irány az Amazonas! A kolumbiai-perui-brazil hármashatár és éjszakai túra a dzsungelben!

Elhagyjuk Bogotát és az Amazonas felé vesszük az irányt. Bogotából Leticiába repülünk, amely közvetlenül a brazil és perui határnál, az Amazonas folyó partján fekszik. Felfedezzük Leticiát, elmegyünk egy helyi piacra, olyan különleges gyümölcsöket, gyümölcsleveket és ételeket is kóstolhatsz, amelyek a világ más tájain nem találhatók meg. Ihatsz például egy mennyi gyümölcslevet copoazúból, açaiból, vagy éppen camu camuból, és a bevállalósabbak akár a mojojoy-t is megkóstolhatják, élve vagy kisütve!:) De kóstolhatsz a világ legnagyobb édesvízi halából, a pirarucúból (vagy ahogy még mondják: arapaima, paiche) készült ételeket is.

Felkeressük a közvetlenül a Leticia mellett fekvő brazíliai Tabatingát és a perui Santa Rosát is, így egy nap alatt 3 különböző országban is járunk!

Este pedig egy éjszakai túrára indulunk a dzsungelben helyi vezetővel!

5. nap – Utazás az Amazonason

Korán reggel indulás Leticia kikötőjéből, majd egész napos hajókirándulás az Amazonas folyón. A program során áthaladunk azon a ponton, ahol Kolumbia, Brazília és Peru hármashatára van a folyón, majd felkeressük az Isla de los Micos szigetet, ahol nagy számban élnek majmok. Ezt követően rövid látogatást teszünk Macedonia őslakos közösségénél, ahol lehetőség nyílik a tikuna őslakos kultúrával való ismerkedésre.

A program következő állomása Puerto Nariño, az Amazonas partján fekvő, gépjárműforgalomtól mentes település. A kirándulás során megismerkedünk az Amazonas különleges növény- és állatvilágával, köztük az amazonasi óriás tündérrózsákkal.

A hajóút során jó esély nyílik szürke, illetve szerencsés esetben rózsaszín folyami delfinek megfigyelésére is. A Leticiába történő visszatérést követően lehetőség szerint ellátogatunk a Parque Santanderbe, ahol napnyugta környékén papagájok ezrei térnek vissza a park fáira.

6. nap – Peru – dzsungel és piranha horgászat

Reggel indulás Leticia kikötőjéből, majd körülbelül 40 perces hajóút az Amazonas folyón a Peru területén található Reserva Natural Marasha természetvédelmi területhez. A folyótól a természetvédelmi terület belső részéig körülbelül 3 kilométeres szakaszt teszünk meg. A közlekedés módja az aktuális vízállástól függően gyalogosan, illetve csónakkal történhet. A nap során megismerkedünk az amazonasi esőerdő növény- és állatvilágával, valamint a helyi körülmények függvényében lehetőség nyílhat piranha-horgászatra is.

7. nap – Leticia – Bogotá – Pereira – Salento (megérkezés Kolumbia kávévidékének a szívébe)

Ma búcsút veszünk az Amazonastól és Kolumbia kávévidékének a szívébe utazunk. A reggeli órákban Leticiából Bogotába repülünk. Itt átszállunk egy Pereirába tartó járatra, majd a repülőtérről a nagyjából egy órányi útra fekvő Salentóba utazunk. Salento, koloniális stílusú házaival, színes ajtóival és ablakaival és zöld andoki környezetével a kávévidék talán legismertebb kisvárosa. Elmegyünk pisztrángot enni, ami a különböző elkészítási formákban a környék specialitása.

8. nap – A világ legmagasabb pálmafái, aktív vulkán és ázakodás a termálvizekben

Ma terepjárós túrára megyünk, melynek célja La Carbonera, vagy ahogy még nevezik, Tochecito viaszpálma-erdőinek a felfedezése. Az út köderdőkön, magashegyi legelőkön és zöld hegyoldalakon át vezet. A viaszpálma Kolumbia nemzeti fája és egyik jelképe. Tochecito hosszú időn keresztül a fegyveres konfliktusok által érintett térséghez tartozott. Ennek a helyzetnek köszönhetően a környék érintetlenebb maradt, így ma hatalmas kiterjedésű viaszpálmaerdők borítják a hegyoldalakat. Megérkezés után egy könnyű sétát teszünk a pálmaerdőben. Az akár 60 méter magasra is megnövő fák mellett a környék gazdag növény- és állatvilágát is megfigyelhetjük.

A kaland azonban itt nem ér véget, hiszen továbbindulunk a Volcán Machín felé, mely egy aktív vulkán. Felmegyünk a vulkán kráteréhez, ahol a mai napig élnek családok és a helyi termálvizekben is megmártózhatunk.

Egy hosszú és tartalmas nap után este érkezünk vissza Salentóba.

9. nap – Kávéfarm látogatás, majd utazás az Örök Tavasz városába

A reggelt Memo kávéfarmján kezdjük, ahol egy rendhagyó kávétúrán vehetünk részt. Ez nem egy hagyományos, turistáknak kialakított program, hanem egy sokkal személyesebb betekintés a kolumbiai kávétermesztés világába, de még a helyi növény- és állatvilágba is! A túra során végigkövetjük a kávé útját a növénytől egészen a csészéig. Megismerkedünk a különböző kávéfajtákkal, a kávécseresznyék szüretelésével, majd végigjárjuk a feldolgozás fontos lépéseit a mosástól és szárítástól egészen a pörkölésig. A túra végén pedig azt a kávét kóstoljuk meg, amely a farmon terem. A késő délutáni órákban Pereira reptere felé vesszük az irányt és Medellínbe repülünk, ahová este érkezünk meg.

10. nap – Medellín – Pablo Escobar életének ikonikus helyszínei és az a Medellín, amelyet a turisták nem ismernek

Felkeresünk néhány Pablo Escobar életéhez kapcsolódó helyszínt. Meglátogatjuk azt a városrészt, ahol felnőtt, majd az egykori otthona, az Edificio Mónaco helyén kialakított emlékparkot, azt a házat, amelynek tetején 1993-ban lelőtték, valamint a temetőt, ahol ma is nyugszik.

Szétnézünk a Comuna 3-ban, vagyis Manrique néhány kevésbé ismert részét. Megismerkedünk a barrio Santa Inés színes házaival és az UVA de la Armonía közösségi térrel, amelyen keresztül újabb betekintést nyerhetünk a város történelmébe, a problémákba, amelyekkel szembenéz, és azokba a kreatív innovációkba, amelyekkel igyekszik megoldani őket.

A napot egy különleges kilátóponton zárjuk, ahonnan a naplementében csodálhatjuk meg a hegyoldalakra felkúszó barriókat és Medellín lenyűgöző panorámáját.

11. nap – Medellín – városközpont, Metrocable és Comuna 13

A mai napon hosszabb városnézésre indulunk. Reggel a városközpontban kezdünk, ahol többek között felkeressük a Plaza Boterót Fernando Botero híres „kövér” szobraival, valamint a Carabobo és a Junín sétálóutcákat, valamint néhány ikonikus épületet és még több érdekes, nem mindennapi történetet a régi Medellínből.

Ezután a Metrocable felvonóval utazunk, amely különleges perspektívából mutatja meg Medellín hatalmas kiterjedését és a hegyoldalakra épült városrészeket.

A délután folyamán a Comuna 13 városnegyedet fedezzük fel, amely egykor a város egyik legveszélyesebb környéke volt, ma pedig kültéri mozgólépcsőivel Medellín átalakulásának és megújulásának egyik legismertebb jelképe.

Este körülnézhetünk a La 70 utcán, ahol számtalan bár és étterem található, ellátogathatunk egy salsa bárba vagy felkereshetjük a legendás Salón Málagát, Medellín egyik legismertebb történelmi bárját. Az 1957 óta működő hely igazi időutazás: tangó, boleró, régi fényképek, élő zene és egy olyan hangulat vár itt, amelyből sokat megérthetünk Medellín múltjából és kulturális örökségéből.

12. nap – Guatapé –Peñol szikla, hajózás a víztározón, egy színes falu, Escobar egykori birtoka, a Finca La Manuela

A reggeli órákban Guatapé felé vesszük az irányt. A települést körülölelő hatalmas víztározó Kolumbia egyik legismertebb tája: a zöld dombok közül kiemelkedő szigetek és félszigetek, valamint a monumentális Peñol-szikla különleges látványt nyújtanak. Teszünk egy hajókirándulást a víztározón. Körbejárjuk Pablo Escobar egykori, La Manuela nevű birtokának maradványait és megismerjük a régi Peñol falu és a víztározó történetét, mely úgy jött létre, hogy a régi falut elárasztották, a falut pedig nem messze onnan újjáépítették.

Ezután Guatapé hangulatos központjában sétálunk, ebédelünk és kávézunk egyet. A város egyik különlegessége a házak alsó részét díszítő színes domborművek, az úgynevezett zócalók. Ezek a kézzel készített díszítések a tulajdonosok foglalkozását, helyi történeteket, hagyományokat vagy a mindennapi élet jeleneteit ábrázolják. Felkeressük a Peñol-sziklát. Aki szeretné, megmászhatja a tetejére vezető 740 lépcsőfokot, ahonnan lélegzetelállító kilátás nyílik a víztározóra és a környező dombvidékre. Guatapéból egyenesen a José María Córdova nemzetközi repülőtérre megyünk. Innen Cartagenába, Kolumbia karibi partvidékének egyik legszebb városába utazunk. Érkezés után elfoglaljuk a szállásunkat, majd az időponttól függően egy rövid esti sétát teszünk az óváros hangulatos utcáin.

13. nap – Cartagena – a kontinens legszebb gyarmati óvárosa, történelem, koktélok, karibi hangulat

A mai napot Cartagena történelmi belvárosának felfedezésével töltjük. Sokan úgy tartják, hogy Cartagena nemcsak Kolumbia, hanem az egész amerikai kontinens egyik legszebb koloniális városa, és ahogy végigsétálunk az óváros utcáin, könnyű megérteni, miért. A mai nap folyamán bejárjuk a történelmi központot, miközben érintjük a városfal egyes részeit, a Plaza de San Pedro Clavert, a San Pedro Claver-templomot, a Plaza de la Aduanát, a Parque Simón Bolívart, az egykori Inkvizíciós Palotát, a Santa Catalina de Alejandría-székesegyházat, a Teatro Adolfo Mejía épületét, a Plaza de los Coches teret és az ikonikus Óratornyot. A színes homlokzatok, a virágokkal díszített erkélyek, a szűk utcák és a több száz éves épületek között sétálva szinte minden sarok Cartagena gazdag történelméről mesél. Felkeressük a Castillo de San Felipe de Barajas erődöt. Megismerkedünk Cartagena stratégiai jelentőségével a spanyol gyarmati időszakban, a kalóztámadásokkal és a város védelméért vívott történelmi csatákkal. Az esti órákban Getsemaní negyed felé vesszük az irányt. Ez Cartagena egyik leghangulatosabb városrésze, tele színes házakkal, utcai művészettel, zenével és élettel. Beülünk valamelyik hangulatos bárba vagy teraszra, megihatunk egy koktélt, és élvezhetjük a karibi esték különleges hangulatát.

14. nap – San Andrés – Johnny Cay-szigete, a Karib-tenger egyik legszebb tengerpartja, hétszínű tenger

A mai napon elhagyjuk Cartagenát, és repülővel San Andrés szigetére utazunk, amely Kolumbiához tartozik, de inkább Nicaragua partjaihoz fekszik közel. San Andrés leginkább a különböző kék és türkiz árnyalatokban pompázó tengeréről híres, amelyet “hétszínű tengernek” is neveznek. Hajókirándulást teszünk Johnny Cay pálmafákkal borított, apró, paradicsomi szigetére.

15. nap – San Andrés – jól megérdemelt lazulás

A mai napon golfkocsit (mulita), tuktukot vagy robogót bérelünk és körbejárjuk a szigetet, megállva a legszebb strandoknál, partszakaszoknál és kilátópontoknál.

16. nap – San Andrés – Hazautazás

A nemzetközi repülőjáratok indulási időpontjától függően még maradhat időnk egy utolsó fürdőzésre vagy tengerparti sétára.Aztán könnyes búcsú és kezdődhet a hazautazás!

 

Tudnivalók

A túrák nehézsége

Könnyű, hétköznapi erőnléttel bárki által teljesíthetők. A kint töltött idő alatt komolyabb fizikai megterhelésnek nem leszünk kitéve. Ha szoktál időnként túrázni vagy legalább egy keveset sportolni, akkor valószínűleg semmi problémád nem lesz a mozgással. A szintek teljesíthetőek, a távok sem túl hosszúak.

Időjárás

Bogota – éjjel 7-10 fok, nappal 14-19 fok, jellemzően nagyon ritkán esik az eső.
A többi helyszínen – 24-32 fok, és szinte egyáltalán nincs eső.

Felszerelés

Bogotában szükség lesz egy picit melegebb ruhára, aztán párás, meleg időre kell készülni

Térerő, elektromos hálózat

Amerikai 110 V – átalakítót hozzatok! Az eletromos háózat és a wifi ellátottság stabil.

Szállás

A szállások kiváló (európai színvonalon 3-4 csillagos) hotelekben lesznek.

Élelem

Bőséges reggelivel kezdünk. Napközben snack jellegű étkezés lesz. Este egy-egy jobb étteremben vacsorázunk.

Pénz

A hivatalos pénznem a kolombiai peso. Kártyát hozzatok, ha szükéges sok ATM-m van az utcákon. Az árak kicsit alacsonyabbak mint Magyarországon.

Utazás

A helyi repülőjegyeket és a helyi közlekedést is tartalmazza az ár. Helyben légkondícionált busszal fogunk közlekedni.

A Békatutajos utazásokon a társaság zöme 25 és 40 év közötti fiatal felnőtt. A kor persze másodlagos, szívesen látunk Téged is, ha az alábbiakkal azonosulni tudsz.

A közösségünkben van a helyed, ha…

  • ha a világra nyitott, az átlagosnál jóval rugalmasabb, intelligens, kalandvágyó ember vagy,
  • ha nem csak elviseled, de még örülsz is, hogy más emberek társaságát élvezheted, még akkor is ha ez igényli az alkalmazkodás, a türelem és a megértés tudományát,
  • ha nem zavarnak olyan „kényelmetlenségek”, mint az eső, a sátorozás vagy akár esetenként a nyugaton megszokott minőségű fürdőszoba hiánya,
  • ha közvetlen vagy és nem csak elviseled, hanem még jól is esik, hogy mi mindenkivel tegeződünk,
  • ha el tudod fogadni, sőt élvezed, hogy adott esetben hajlandóak vagyunk változtatni a programon, ha azzal hozzáteszünk az élményhez,
  • ha szeretsz élni és imádod a természetet, a szabadságot, a szabadban való mozgást.

Minden túrán többen vannak olyanok, akik először utaznak velünk, és vannak akik többször vettek már részt békatutajos túrán.

Az se lehet gond, ha egyedül jelentkezel, rendszerint mások is vannak ezzel így. Sőt, épp az a lényeg, hogy nálunk új barátokat találhatsz! 🙂

Nem azoknak szólnak a túráink, akik…

  • …az előre megfogalmazott elvárásaikról a körülmények, és a velünk utazók közös érdekeinek fényében sem szívesen mondanak le,
  • …-et sok esetben zavar, hogy mások másként vélekednek a világról, és az övéktől sok esetben eltérő értékek mentén szervezik az életüket.

Olykor felhívnak az idősebb korosztály tagjai, hogy ugyan idősebbek a célcsoportnál, ámde kitűnő egészségnek örvendenek és jól bírják a túrákat. Ez fontos és örömteli dolog, de nem ez a kritérium. Nem baj, ha idősebb vagy. A probléma akkor van,

  • ha a koroddal a rugalmasságod és alkalmazkodóképességed jelentősen csökkent.

Nem fogadjuk a jelentkezését, annak…

  • … akiről korábban azt tapasztaltuk, hogy a fentiek alapján nagyon nem illik a képbe és ezzel elrontja a társaság hangulatát

Igen, jól érted, a túráink jó hangulatának érdekében fenntartjuk magunknak a jogot, hogy a békatutajos szellemiséghez nem illők jelentkezését visszautasítsuk.

Ez mindannyiunk érdeke, nekik sem lenne jó élmény velünk túrázni, ezzel tehát csak megelőzzük a gondokat. Nem állítjuk, hogy a mi stílusunk jó, a vagy esetleg a legjobb, azonban ahogy autóból is a stílusodhoz és lehetőségeidhez illőt választhatsz, ugyanúgy megteheted ezt az utazási irodákkal is.

A résztvevők száma

8-12 fő körül várható.

Túravezetők

Ádám és Balázs lesznek.

TÖMÖREN

Időpont: 2027. február 18 – március 6.
Szállás: jó minőségű hotelekben
Ellátás: reggeli, vacsora, napközben snack
Utazás: repülőkkel és buszokkal

RÉSZVÉTELI DÍJ

X Ft per fő (az euró árfolyama befolyásolhatja a részvételi díjat)

A részvételi díj tartalmazza:

  • szállást 15 éjszakára
  • a repülőjegyek árát (x repülés),
  • a transzfereket,
  • a helyi utazásokat légkondicionált busszal,
  • a túraszervezést
  • a túravezetést
  • a belépőinek árát
  • napi 3x-i étkezést (reggeli, vacsora, napközben snack)

A részvételi díj nem tartalmazza:

  • a repülőjegyek árát Kolumbiába és onnan vissza Magyarországra,
  • a biztosítást,
  • az extra étkezéseket.

SPÓROLÁSI LEHETŐSÉGEK

Ha szeretnéd megtalálni a legköltséghatékonyabb megoldást, a legjobb helyen jársz. Csoportos túrát szervezünk, ahol a csoport mérete folytán eleve kedvezőbbek a feltételek, mintha egyedül utaznál. De ezen felül is van pár tippünk:

Csökkentsd a részvételi díjad!

Ha törzsutas vagy, ne felejtsd el felhasználni törzsutas pontjaidat! Vagy hozd el magaddal 4-5 barátodat, és kérj egyedi kedvezményt!

KOMPENZÁLD A CO2 KIBOCSÁTÁSOD!

A jelentkezési folyamat során fogadj örökbe egy facsemetét! A következő évtizedekben ez a fa elnyeli az utazásod során keletkezett pótlólagos CO2 kibocsátást. Részletek >>

JELENTKEZÉS

Minden fiatalt és lélekben fiatalt szeretettel várunk! Akkor is jelentkezz bátran, ha nincs társaságod! Mások is vannak ezzel így. Biztos lehetsz benne, hogy a túra során nagyszerű emberekkel ismerkedhetsz meg. Ha akarod, ha nem.

A jelentkezés menete a következő: Ha elhatároztad magad, nyomd meg a jobb oldalon a ’Jelentkezem’ gombot, majd menj végig a regisztrációs formulán! A procedúra végén kapsz egy automatikus e-mailt. A jelentkezés feldolgozását követően (legfeljebb 1-2 munkanapon belül) kapsz tőlünk egy általunk írt e-mailt is a számlával és további tudnivalókkal.

FIZETÉSI ÜTEMEZÉS

Ha több, mint 30 nappal a túra indulása előtt jelentkezel, előleget kérünk, melynek mértéke 55 000 Ft. A hátralék a túra indulása előtti 30. napon esedékes. Ha neked egyszerűbb, választhatsz úgy is, hogy egyben befizeted a teljes összeget a jelentkezéskor.

Ha a túra indulása előtti 30 napon belül jelentkezel, a teljes összeget egyben kérjük befizetni.

MI VAN, HA KÖZBEJÖN VALAMI?

Ha nálunk kötöd az utasbiztosításod, akkor a részvételi díj 4%-áért tudunk kötni útlemondási biztosítást is, így ha komoly dolog jön közbe, a biztosító visszafizeti a teljes részvételi díjat. A jelentkezési folyamatban igényelj útlemondási biztosítást, ha szeretnél ilyet!

KÉRDÉSED VAN?

Írj nekünk e-mailt! Vagy hívd Balázst! Őt Whatsapp-on (+36309859204) vagy Viber-en éred el 15:01 és 23:58 között, mert jelenleg az USA-ban él.